Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Ismeretlenek tettek feljelentést köz és magánokirathamisítás, valamint befolyással üzérkedés gyanúja miatt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának diplomaosztójával kapcsolatban.
A gyanú szerint két diák is szabálytalanul kapta meg a diplomáját: az abszolutóriumhoz hiányzó kreditjeiket maga a dékán igazolta, figyelmen kívül hagyva a kari adminisztráció ellenállását. A friss diplomások egyike egy sportügyekben illetékes kormánypárti parlamenti képviselő, Lasztovica Jenő fia – írja a hvg.hu.
Az egyetemisták hiányzó kreditjeit az államvizsga napján, a vizsga letétele után pár órával vitték fel a rendszerbe Tóth Miklós dékán kódjával. A hallgatók elvileg ezek hiányában fel sem iratkozhattak volna az államvizsgára.
Tóth Miklós dékán korábban többször is felszólította a kar tanulmányi osztályát, hogy vigyék fel a jegyeket. A dékán a hvg.hu-nak bemutatott néhány dokumentumot, melyek alapján bizonyítottnak vélte, hogy a levelezős hallgatók a kérdéses kurzusokat elvégezték még nappali tagozaton, a hvg.hu birtokában azonban olyan dokumentumok vannak, melyek ennek ellenkezőjét tanúsítják.